Élsport, zsetonokkal fűszerezve

„Játék az élet, rosszul megkevert kártyákkal, gondokkal. Bajjal teli szerencsejáték, hol a vak esély uralkodik.”

Nő vagyok és nem vonzott soha a casinozás különleges világa. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor ültem vagy sétafikáltam be egy casinoba. Van egy barátom, aki első sorban élsportoló, másod sorban pedig szenvedélyes pókeres, aki mellesleg hatalmas figura. 🙂 Ő ihlette a következő bejegyzésem.

Elöljáróban annyit kell Róla tudni, hogy zűrös volt az élete fiatalabb korában, semmit nem kapott ingyen az élettől. Ez alatt azt kell érteni, hogy minden olyan ügybe sikerült belekeverednie, amiket egy normális ember úgy kerül el, mintha picsán lőtték volna egy puskával, de neki nem számított semmi. Csinálta. Ebből látta a kiutat. Feltalálta magát a legrosszabb helyzetekben is, igyekezett talpon maradni. EGYEDÜL. Istennek hála bekopogtatott az ajtaján a sport, amiben megtalálta a számításait. Ha nem ezt az utat választotta volna, akkor a nyakamat rátenném, hogy most egy konténer mellől integetne nekünk csikkekkel a kezében vagy a sitten kacérkodna a srácokkal szappanért birkózva.

Sikert, sikerre halmozott, bejárta a világot. Nagykanállal zabálta az életet. Versenyek, bulik, póker, és szex minden mennyiségben.

Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy időre szem elől veszítettük a másikat, mert külföldön tartózkodott, viszont évente legalább egyszer valamilyen formában kommunikáltunk. Most itthon van. Sok időt töltök vele, mert egész jó kis társaságnak bizonyul, imádok Vele lenni.

Továbbra is sikeres abban, amire feltette az életét, de ott van az a bizonyos szenvedély, a póker. Elkísértem egyik este egy kis zsuga partyra, hozzáteszem, hogy nem tapsoltam sikítva az örömtől, de levonszoltam magam. Ledobtak egy puffra az asztalhoz. Kissé izgultam, hogy vajon onnantól kezdve hány órán keresztül kell egy helyben maradnom, és pénzzel vagy pénz nélkül távozunk-e. Veszített, majd nyerésre állt, én pedig untam az egészet. Nem értek hozzá, a figyelmem sem kötötte le, így jobbnak láttam, ha egy csöpp alkohollal elvonulok a bárpulthoz, sanszot adva annak, hogy első helyen leszek a máj transzplantációs listán. Egy fél óra múlva megkérdezte, hogy menjünk-e. Valószínűleg látta rajtam, hogyha még ott kell maradnom 5 percet, akkor inkább lenyelek két zsetont, hogy öngyilkosságot követhessek el. Eljöttünk, csatangoltunk, beszélgettünk, kicsit lelkiztünk, egyik helyről a másikra mentünk. Sokat mesélt arról az időszakról, amiről mi nem tudtunk sokat. Nem tudtunk a családi hátterét, nem tudtuk a miérteket. Aztán mesélt. Mesélt a szüleivel való kapcsolatáról. Nem éppen egy ideális család képét mutatja. Nem teregetem ki a szennyest, de sok minden megértettem vele kapcsolatban aznap este.

Imádja ezt a sportágat. Sikeres benne, gyönyörű eredményeket ért el az évek során, de ugye az éjszakában senki sem tud úgy mozogni, hogy az következmények nélkül ne járjon. Ha egy élsportoló orrba-szájba iszik, bulizik, kurvázik, a szerencsejátékban is otthonosan sertepertél, akkor arról sokan fognak tudni. Az edzők is… és a „jóakarók” is. Itt a baki. Ha elterjed Rólad, hogy sokkal inkább előnyben részesíted a tivornyákat, mint az edzéseket, akkor megnehezítik a pályafutásod. Sőt. Tovább megyek. Megnehezíted a sajátodat.

Azt mondta nekem egyik nap, hogy:

– Tudod, én vagyok valaki!

Összeszorult a szívem, amikor kimondta ezt a mondatot. Én tudom és büszke is vagyok Rá. Tisztelem és felnézek rá azért, amit eddig letett az asztalra, de azért, hogy maradjon is valaki, azért tennie kell. Nem szabad egy olyan világba menekülni ahonnan nincs menekvés.

Azt látom, hogy nincs mellette jelen pillanatban egy olyan ember, aki fogná a kezét, aki azt mondaná neki, hogy figyelj csak ide te marha, rossz fele sodródsz az életedben. Ott van a lehetőség, de változtatnod kell. Nem normális dolog, hogy a legnagyobb boldogságot az jelenti, hogy a kártyákat szorongatja éjszakába nyúlóan. Annyi csodálatos dolog van az életben, annyi minden felválthatná azokat az órákat, amiket inkább a kockáztatásokkal tölt.

A pénzről pedig ne is beszéljünk. Nem hittem el, hogy képes volt egy igen nagy összeggel játszani. Mások ennyi pénzből döglenek bele abba, hogy megpróbálják fenntartani a családjukat, Ő pedig szemrebbenés nélkül szórakozott. Az volt az érzésem, hogy ott nincs a pénznek értéke, senkinek. Sajnos az egyik legjobb barátnőmön keresztül is tapasztalom, hogy milyen borzalmas következményei vannak ennek a szenvedélynek. Állapotos a lány, és a férje ennek fényében eltűnik napokra, ki van kapcsolva a telefonja, eljátssza a pénzüket és afelé halad nagy slunggal, hogy elveszíti a családját. Tök fasza nem?

Volt az asztalnál aznap este egy férfi, aki röhögve tájékoztatott minket, hogy a barátnője éppen egy szállodában van étlen – szomjan és őt várja. Azt mondta neki, hogy hamarosan megy vissza, csak elugrik játszani. Ennek akkor már hat-hét órája volt. Nem szóltam semmit, viszont kurva gyorsan kialakult róla a véleményem, mert amikor már a játékszenvedély odáig fajul, hogy a szeretteidet úgymond semmibe veszed, akkor ott már igen nagy problémák vannak. Nem tartalmasabb és jobb érzés azzal együtt lenni, aki szeret, akit viszont szeretsz? Neki valószínűleg nem volt az és nem is lesz az soha, viszont nem a krupiétól fogja megkapni a hőn áhított biztos családi hátteret, ami elengedhetetlen egy férfi életéből.

Főhősömnek ugyan még nincs családja, de arra is kéne gondolnia, hogy mi történik akkor, ha lesérül, ha nincs csapat. Igenis félre kell tenni egy bizonyos összeget a szarabb és bizonytalanabb időkre is. Természetesen nem szólhatok bele, mert nem az én életem, Ő dolgozott meg azért a pénzért, de nem bírom ki, hogy néha ne bökjek neki oda egy-egy megjegyzést. Fogalmam sincs, hogy eljut-e az agyáig, amikor csipogok, de egyáltalán nem felemelő érzés azt nézni, hogy itt van egy kurva nagy tehetség, aki nem azon az úton halad, amin kéne.

Ha most olvasod ezt a szösszenetet, akkor tudnod kell, hogy sokan nem veszítettek Téged szem elöl. Nem biztos, hogy tudsz róla, de amíg jártad a világot, addig mi büszkén meséltük itthon, hogy igen, mi ismerjük Őt, és Ő megcsinálta azt, amiről sokan csak álmodni mernének. Most, hogy visszaszivárogtál közénk, többen említették nekem, hogy tisztelnek, becsülnek azért, amit elértél, hogy a semmiből hova küzdötted fel Magad. Ne engedd elveszíteni azt, amiért eddig harcoltál. Sokan elbaszták már, ne Te legyél a következő! Te tudod a legjobban, hogy mennyi mindent áldoztál fel a sportért és mennyi mindent kaptál tőle. Ezeket már soha nem vehetik el Tőled. Büszkék vagyunk Rád és azok is szeretnénk maradni… és tudod.. szerethető vagy, akármit is gondolsz magadról jelenleg… én pedig továbbra is az a „Kicsi vagyok”, aki majd helyre tesz. 🙂

“Életed nagy döntéseinél igenis szükség van emóciókra: hévre, szélsőséges, grandiózus kijelentésekre, elhatározásra és víziókra. Amikor nagy döntés előtt állsz, tedd fel a kérdést magadnak: “Megszeretném-e, vagy megakarom-e ezt lépni?” A “szeretném” és “akarom” között a nagy különbség a vízió és az elszántság. Egyetlen hadvezér sem nyert még csatát, mert szerette volna. Csatát csak azok nyertek, akiknek víziójuk van és akik hite rendíthetetlen. Mindannyian megvívjuk hétköznapi harcainkat, de ha nem tudatosítjuk magunkban pontos céljainkat, a saját időnket és energiánkat vesztegetjük.

Ne finomkodj, ne szarozz: akarj és vágj bele valami újba.”

Oravecz Nóra