A címet ugyan “loptam”, de tükrözi a velem történteket…
A repülőgépen a hátsó fertályon csücsültem úgy 50 arabbal. Mustafa szórakozott a hajammal, rugdosta a hátamat, utastársam pedig egy nagyon duci csadorba csavart néni volt. Kézzel, lábbal kommunikáltunk, egy tündér volt. Landoltunk, végre elcsíptem egy magyar szót, odacsapódtam hozzá.
– De jó, hogy végre itt egy magyar!
– Te melyik géppel jöttél?
– Gondolom azzal, amivel Te!
– A gép eleje pedig tele volt magyarokkal!
Fasza, csak engem szeparáltak teljesen külön.
Kijöttem, végre anyámékkal voltam. Egy jól szituált hölgy odajött, megkérdezte, hogy Dubaiba indulok-e tovább?! WTF???
Visszamentük Sousse-ba a bérelt autóval, este pedig elnéztünk a Marina kikötőbe, ahol 10 percenként feleségül akartak venni. Apa minden ajánlatot visszautasított. Ha leleményes lett volna, most lehetne egy tevefarmja. A helyi Menő Manóval összeismerkedtem azért a kikötőben, nem úsztam meg. A szállodában dolgozó lányokkal, berúgtunk érkezésem örömére. Másnap elvittek minket egy szórakozóhelyre. A hely tömve volt. R&B zene szólt, ami nem tartozik a kedvenceim köze, de a DJ gyerek olyanokat kevert, hogy az valami zseniális volt, és dobhártya beszakadós hangerőn verette. Vettem egy Bacardit, letettem az asztalra, elfordultam, visszafordultam, a poharam pedig az asztal másik végén igyekezett remegő görcsben talpon maradni. Elkaptam, megittam. Menő Manó (Bader) szintén felbukkant a baráti társaságával. Ittunk, táncoltunk, mindenki örült mindenkinek összeizzadva,aztán egyszer csak kézen fogott és kisétafikált velem a Platinumból. Megkérdezte, hogy van-e kedvem sétálni. Nekem természetesen volt, mert úgy éreztem, hogyha nem szellőztetem ki a búrám, hányás lesz a vége. Megmutatott pár helyet. Folyamatosan csörgött a telefonom, hogy hol vagyok. Szegény Öcsém már a stroke határán volt, minden lejátszódott a fejében. Megkértem Badert, hogy most azonnal vigyen vissza, mert egyedül az életbe nem találok oda, ahonnan eljöttünk. Széles mosollyal az arcomon megálltam a hely előtt. Dani leteremtett.
– Vesszél el bazdmeg Budapesten, de ne Afrikában! Életem legszörnyűbb fél órája volt. Téged szeretlek a világon a legjobban!
Megnyugodott, de el sem mozdult mellőlem a továbbiakban. Kimentünk hajnali négykor (ott akkor zárnak a szórakozóhelyek) gyakorlatilag üvöltve beszéltünk egymással, csengett a fülünk.
Reggel arra keltem, hogy fáj a fülem, alig hallok, a kisujjam rettenetesen ég, lila, vörös és nagyon nagyra nőtt. Virginia szerint megcsípett valami helyi genetikai hulladék szúnyog, de ne izguljak, majd lelohad. A parton pihentük ki a fáradalmakat, erre ki bukkan fel? Bader valamilyen úton-módon besurrant, hogy bocsánatot kérjen a Testvéremtől, amiért a frászt hozta rá előző éjszaka. Igazán megható jelent volt. 🙂 A nap folyamán rám kötöttek egy ezer éves Nokia telefont arab telefonszámmal, hogy eltudjanak érni, mert azt mondták, hogy nem kockáztatnak velem többet. Szombaton találkoztam az ottani idegenvezetők főnökével, Edinával. Már hallott rólam ő is, hírből ismert. Boldogan nyugtázta, hogy bár kalandosan, de növeltem a létszámot. A két idegenvezető lánnyal fetrengünk a tengerparton. A hőgutához túlságosan is közel álltam, csobbantam egyet. Éppen kicsapódtam egy hullámmal a part szélére, amikor is mocskos nagy fájdalmat éreztem. Konkrétan olyan érzésem volt, mintha megbaszott volna a 220. Kiszaladtam, mutattam Barbinak, hogy valami elmebeteg módon megcsípett, gusztustalanul fáj. Profin kipiszkált a kezemből még egy fekete kis szálka félét, de még rosszabb lett. Hólyagosodni kezdett, bevörösödött, aztán a pincérek bekentek jó vastagon paradicsommal. (a tunéziaiak arra esküsznek) Ugyanúgy fájt utána is. Egy másik segítőkész férfi bekente a kezem jó vastagon valami krémmel. Olyan rosszul lettem, hogy fel kellett mennem a szobába ledőlni. A fehér ruhámból szinte csavarni tudtam a paradicsomot, sokan azt gondolhatták, hogy egy cápatámadást éltem túl. Edina megállított csoszogás közben.
– Már megint mi van Szandika?
– Megcsípett egy medúza!
– Ezt most komolyan mondod? Azt hittem csak pletyka, hogy Veled folyamatosan történik valami.
– El kell, hogy keserítselek… Nem pletyka…
Kicsaptam az ajtót, Dani velem szemben állt.
– Daniiiiiiii! Megcsípett egy medúza!
– Jól van, nyugodj meg, nincs semmi baj. Mindjárt lehugyozlak!
Az szép lesz. 🙂
Dani felhívta Barbarát, hogy most mit csináljunk.
– Barbi! Én átgondoltam. Úgy döntöttem, hogy lehugyozom a Szandi kezét!
– Danikám! Hát vizeld le! Ha nem lesz jobb, akkor kihívjuk a magyar orvost.
Közben anya hívta Danit, hogy élek-e még.
– Szarul van, de mindjárt megoldjuk. Lepisálom!
– Ne Te pisild le, hanem ő hugyozza le saját magát!
Dani odafordul hozzám.
– Letudod magad huggyantani Sisi?
– Figyelj! Sajnos nem a lábamat csípte meg. Elképzelhetetlen, hogy felfele kezdjek el pisálni a karomig!
Közben anya kiabál a telefonba, hogy egy pohárba csorgassak, aztán öntsem le a kezem. Elegem lett!
– Azonnal hívjátok ki az orvost, mert zsibbadok mindenhol.
Megjegyzés. Még szerencse, hogy nem paskolhattam be a Google-ba, hogy mi történhet, ha megcsíp egy medúza, mert ezt találtam, amikor itthon voltam: „ A medúzacsípés nem csak nagyon fájdalmas, de a szervezetbe juttatott méreganyagok miatt életveszélyes is lehet. A csípés helye gyorsan bepirosodhat, felhólyagosodhat, illetve hányással és izomgörcsökkel is járhat. Súlyos esetekbe légzési nehézséget, kómát vagy halált okozhat. A vizelet nem enyhíti a fájdalmat, helyette tengervizet kell rácsepegtetni vagy ecettel lekezelni.” Ha ehhez az információhoz hozzájutok valahogyan, biztos vagyok benne, hogy az összes tünetet produkálom, aztán szörnyű halált halok a szoba közepén.
Öcsém felhívta a magyar orvost, aki hozott nekem krémet. Bekentek, aludtam vagy 3 órát. Estére természetesen összeszedtem magam, bár még mindig nagyon fájt a helye, viszont legalább nem úgy nézett ki, mint Harry Potter homloka. Mindenki iszogatott szokás szerint, nekem pedig azt mondták, hogy antibiotikumos krémmel vagyok ellátva, így alkoholtilalom alá vagyok helyezve. Nyugtáztam, liter számra öntöttem magamba a vizet. A pultnál automatikusan készítették nekem a vodka-narancsot, de csak vizet kértem. Elhűlt fejjel pislogtak rám, hogy biztos vagyok-e benne. 🙂 Fél egy körül az idegenvezetőink már jól érezték magukat, én pedig rájuk zúdítottam a panaszáradatomat. Nagy röhögés, utána a vallomás egyszerre mind a három csajtól.
– IHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAASZT ALKOHOLT!!! Csak átbasztunk, mert már majdnem eltemetted magad a homokban, viszont napra tényleg nem mehetsz a kezeddel. – vette át a szót Barbara.
– Na elmentek Ti a picsába!
Megindítottam én is az estét, irány a Platinum. Leintettünk a szálloda előtt egy louage taxit, ami egy hét üléses mikrobusz. Már öt arab tömörült benne, így nem akartunk beülni még öten. Intett a sofőr, hogy hopp. Beugrottunk, sírtunk a röhögéstől. Egymás nyakában vagy arab ölében dekkoltunk, a taxi elején ezer meg egy csörgő, himbálózó biszem-baszom izé, arab zene ezerrel üvöltött. A sofőr lehúzott még valami feles félét is. Végre megérkeztünk. Buliztunk ismét, aztán Bader barátom megint megjelent. Hajnalban mondta, hogy szeretne nekem valami mutatni. Irány a Marina kikötő, felsétáltunk zegzugos lépcsőkön keresztül egy tetőszerkezet tetejére. Becsukta a szemem mielőtt felértünk volna. Amikor odaértünk elvette a kezét. Vettem egy nagy levegőt, kinyitottam a szemem. Csend volt, napfelkelte, pompás színekben csillogott minden, az egész kikötőre ráláttam. Leírhatatlanul gyönyörű látvány tárult elém, mintha nem is a valóságban lettem volna. Ott álltam és azt éreztem, hogy soha nem voltam ilyen boldog, bárcsak sose múlna el.
Kezdetét vette a Ramadan… Bader visszavitt a szállodába, ahol a portásokkal már pacsi pajtások voltunk. Megtapsoltak, hogy hazaevett a fene, skandálták a nevem. 🙂 A böjt 30 napja alatt napkelte és napnyugta között tilos enni, inni, házaséletet élni, dohányozni. Megszegték, mert kértek tőlem sunyiban cigit. Elszívtuk, aztán bekísértek reggel hatkor a bejáratig. Fél nyolckor keltettek, indultunk tevegelni. Rosszul voltam a fáradtságtól, semmi kedvem nem volt egy tevén ülni a 60 fokban, de menni kellett. A buszon ásítottam egyet parasztokat megszégyenítően, ekkor az öcsém megsuhintotta az arcom.
– Bazdmeg! Majdnem belerepült a szádba az a rohadt nagy légy kinézetű akármi, ami az előbb engem támadott meg! Szép lett volna, ha lenyeled, aztán megfulladsz!
Kiértünk a helyszínre. Egy rohadt porcikám sem kívánta az egészet. Megkaptuk Barbival a tevénket, de az utolsó pillanatban közöltem az emberrel, hogy engem ugyan ide nem tesz fel, mert maximum feküdni vagyok hajlandó rajta. Rám nézett eltorzult fejjel, megfogott a derekamnál fogva és konkrétan rádobott csóri tevére a retardáltja. Bandukoltunk abban a kibaszott nagy forróságban, rántottát lehetett volna sütni a combomon. Visszafele menet lángok csaptak fel mellettünk, mindenki összeszarta magát, hogy most mi lesz, mert elkezdett terjedni. Pár tevével arrébb hallottuk, hogy ez tuti azért történik, mert Szandika itt üget velünk. 🙂 Kullogva megérkezett két helyi energia teljes nyugalommal. Egy-egy vödör homokkal megküldték vele a tüzet, köptek egyet, otthagyták az egészet. Nem oltották el rendesen, de senki nem zavartatta magát különösebben. Barbi kecsesen ficánkolt előttem. Megkérdeztem tőle, hogy mi a problémája, erre közölte, hogy most azonnal össze fogja magát fosni, elrontotta a gyomrát. Összeszorított fogakkal, de kibírta a szállodáig. Elsőként repült le a buszról és Usain Boltot megszégyenítő sprintet vágott le a wc-ig. Egy tizedmásodpercen múlt, de elérte.
Több ezer ember az utcán, egyedül én voltam ott fehér ember. Belecsöppentem a közepébe, egy teljesen más világba. Nézelődtem, rácsodálkoztam mindenre miközben sétáltunk. Elhaladtunk egy épület előtt, ahol több százan imádkoztak egyszerre, csadorba öltözött nők bukkantak fel kis utcákból, cicák rohangáltak a lábaim között, gyerekek játszottak, egyre távolabb kerültünk a megérkezés helyszínétől. Bader befordult egy sikátorhoz hasonló utcába. Megtorpantam. Felnéztem, hogy ki van-e írva utcanév, mert lefotózom, elküldöm a lányoknak, hogy hol vagyok. Egyetlen egy utcanevet fedeztem fel egy kilométeres körzetben, de az is hernyó írással volt kőbe vésve. Hiába küldtem volna el, fogalmuk nem lett volna, hogy hova kell értem jönni. Bader szólt, hogy induljak meg. Mondtam neki, hogy nincs azaz Isten, hogy én oda bemenjek, mert akkor már minden lejátszódott a fejemben. Megölnek, bezárnak egy szobába, elveszik mindenem, megerőszakolnak, azt sem tudom, hogy hány személy tartózkodik a lakásban. Megfogta a kezem… megnyugtatott… biztosított róla, hogy egyben visz haza. Azt mondta, hogy csak az anyukája van otthon, ne féljek semmitől, amíg őt látom, mert vigyáz rám.
Reggel hatra érkeztünk vissza a szállodába, elbúcsúztunk egymástól…
Danit megkértem, hogy hagyja a recepción a szoba kulcsát. Az ügyeletes folyamatosan be volt állva, mint a gerely, még annyit kitudott nyögni, hogy nincs nála. Négykézláb elindultam valahogy, ami nem ment könnyen, hiszen az elmúlt három napban összesen 7 órát aludtam. Kopogok semmi. Hívom semmi. Lecammogtam, szóltam nekik, hogy a testvérem alszik, nem tudok bemenni a szobába. Betépett haverom felkeltett egy arab fickót, aki beengedett. Látvány. Dani egy csajjal alszik kis kifli nagy kifli pózban, ruhában. Gyenge szívinfarktus kapott el. Elszívtam egy utolsó cigit az erkélyen a felkelő nap fényében, feldolgoztam, majd bekuporogtam a csaj mellé. Anya reggel kilenckor tiszta erőből ütötte az ajtót, hogy ébredjünk fel. Kinyitottam, visszadőltem. Anya lesápadva kérdezi, hogy ki ez. Kómásan válaszoltam neki, hogy a szomszéd szobából az ír csaj. Loren kinyitotta a szemét, engem pillantott meg először. Felült, anyanyelvén káromkodott egy cifrát, majd angolul folytatta, hogy mi a fasz van, különben is hol van, mert úgy emlékezett, hogy nem velem feküdt le aludni. 🙂 Dani is felkelt, közben megjelent apa is. Hárman ültünk az ágyban, a szüleim velünk szemben álltak. Lorent megnyugtattuk, sűrű bocsánatkérések közepette elviharzott cipő nélkül. Kiderült, hogy megitták a házi pálinkát és a helyi piákból is öntöttek magukba, aztán mély kómába szenderültek.
Kivittek minket a reptérre busszal. Pakoljuk ki a táskákat, Danié sehol.
– Virginia! Daninak nincs meg a bőröndje! – itt már röhögött mindenki.
– Most komolyan még az utolsó percben is történik veletek valami? Szivattok? – Virgi is elröhögte magát, nem hitte el. Bementünk a reptérre és ott állt egyedül a bőrönd. Valaki levette a buszról, rájött, hogy nem az övé… otthagyta… vigye magával az, aki akarja.
Bátor voltam? Vakmerő? Mindent átakartam élni, amit adni tudott nekem a szabadság érzése? Beszippantott magával a város? Néha felelőtlen voltam? Menekülni és magam mögött akartam hagyni az összes problémámat? Az idegösszeroppanásomat kipihenni, amivel két hétig versenyt futottam? Nem tudom, de ha Baderben nem bízom meg teljes mértékben, akkor nincsenek most a szívemben azok az élmények, melyek megtörténtek velem. Annyi nagyszerű, magával ragadó, érdekes dolgot láttam és tapasztaltam meg, amiket kár lett volna kihagyni. Volt, hogy féltem, de szívem szerint kettétéptem volna repülőjegyemet…
Badernek innen is nagy köszönet… örök hála, hogy megmutatta milyen az, ha egy nő meseországban van… Szerelmes voltam Sousse minden másodpercébe, és boldog… nagyon boldog…