Műszempillákal megesett történetem

Figyelem!

A következő bejegyzésben megtörtént eset lát napvilágot J Valószínűnek tartom, hogy ismét csak én lehetek ekkora kripli, de legalább növelem a story tárházam.

Átsuhant egy idióta ötlet az agyamon, hogy mi lenne, ha lennének műszempilláim, mert ezzel jobban kiemelhetném a kék színben pompázó szemeim. Másnap egy fotózásra igyekeztem, leakartam zavarni még előtte, hogy ne ott kelljen vele baszakodni. Levonultam a szalonba a barátnőmhöz és megkértem, hogy kövesse el ezt a merényletet. Készségesen állt rendelkezésemre. Kényelembe helyeztem magam. Kedves volt, mert még be is takargatott, hogy igazán jól érezzem magam, aztán elkezdte felrakosgatni. Szépen haladtunk szálról-szálra. Néha csípett, olykor meg égett, de azt mormogtam magamban, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Kitartóan vergődtem tovább.

Evelyn éppen ragasztózta a szempillákat a bal szememre, (a jobb már készen volt) amikor is megszólalt.

– Nyunyi! Nyisd már ki a szemeidet, hogy megnézzük hogyan néz ki az eddig elvégzett melóm!

Megpróbáltam. Nem ment.

Ezt konkrétan úgy kell elképzelni, hogy minden erőmmel, amit a szemhéjaimra eddig edzettem bevetettem, és azon voltam, hogy kinyithassam a szemeim egy kis fény megpillantásának reményében. Evelyn az iparkodásom látva, összecsavarodva próbált talpon maradni az ágy mellett, mert annyira röhögött az általam nyújtott látványon, hogy csak így sikerült megakadályozni azt, hogy össze ne hugyozza magát. A látvány körülbelül úgy nézhetett ki, mint amikor sexyn akarsz kacsintani egy Colin Farrell kinézetű palira, de nem jön össze, hanem helyette egy tikkeléshez hasonló szemmozgást hozol létre, ami ilyesztően néz ki. Mikor levegőhöz jutott, feltett nekem egy kérdést.

– Figyel már! Mióta elkezdtem ragasztani a bal a szemednél pillákat, azóta mondtam már, hogy nyisd ki a szemed?

– Hát ezt kihagytad a beszélgetésünkből bassza meg!

Ekkor még jobban elkezdett hahotázni. Hallottam egy ajtó nyitást, majd csapódást, vinnyogó kacajt.

Kiment. Otthagyott. Gondoltam nem maradok itt egyedül a rohadt műszempilláim társaságában, akik úgy gondolták, hogy a szó szoros értelemben ragaszkodnak hozzám a végsőkig, hát felálltam és kibotorkáltam, hogy megkeressem a kozmetikusok kozmetikusát. Kivágtam a szalon csacsogó részlegének az ajtaját és megálltam.

– Valaki tépje le a szemeimről ezeket a kurva pillákat, mert így nem maradhatok!!!

Evelyn miután halálra röhögte magát, közölte velem, hogy most meg fog támadni egy fogpiszkálóval. Az volt a terve, hogy annak segítségével fogja szétválasztani a huncut kis pillákat. Mondtam neki, hogy rendben van, csak valamit csináljon velem, merthogy kibaszottul csííííííp máááár. Evelynnek nem kellett több. Kiböfögte ezt a mondatot és pár pillanat múlva éreztem, hogy ráborult a mellemre, szakadva a nevetéstől.

– Ezt nem hiszem el! Asszem kinyomnám a szemed is, mert remegek a röhögéstől. Ha látnád, hogy hogy a picsába nézel ki?!

– Hát köszi! És most mi a faszom lesz velem?

Ezen a ponton már a szalonban tartózkodó csajok sem bírták magukban tartani azt a kikívánkozó nyerítve röhögést, amit addig rötyögéssel helyettesítettek. Őszinte leszek. Én sem. Elkezdtem könnyezni, mert megint elkezdett csípni a ragasztó. Társultam a többiekhez. A könnycsatornámnak hála a pillák lazulni kezdtek. Miután ismét tudatosult bennem, hogy látok, a csajok mondták, hogy erre szívjunk el egy cigit. Felmentünk, de ami ott várt minket, nem volt semmi. Orkán erejű szél fújt, de mi kemények vagyunk, elszívjuk azt a nyomorék cigit, ha esik, ha fúj, mert ugye a stressz az stressz. Na már most…. Nagyban dumálok-dumálok, amikor is jött egy nagy horderejű szélfuvallat és arcon csapott úúúúgy, hogy a mindent megjárt műszempilláimból egy jó pár úgy érezte, hogy a homlokomon kell landolnia befejezésképpen.

Itt már a térdünket vertük, ordítva a röhögéstől. J Előttetek van, hogy milyen látványt nyújthattam? Nem tettük vissza a homlokomra tapadt pillákat, hanem egy oldószerrel leoperáltuk a többit is, párat kitéptem magamból kikelve, a fotózásra pedig a saját „felszerelésemmel” érkeztem meg másnap. A sminkesnek az agyára mentem, mert magamtól nyitogattam a szemem minden pilla felrakása után. Felszólított, hogy fejezzem be, mert megőrül tőlem, úgyis fog szólni, hogy mikor kell rá néznem. Közöltem vele, hogy nem bízom meg senkibe pilla ügyben, úgyhogy engedje meg, hogy akkor pislogassak, amikor csak kedvem tartja. Leült mellém egy székre, mintha csak egy terápiás kezelésre érkeztem volna és azt mondta, hogy:

– Hallgatlak Babám! Már megint mi történt veled? (nálam mindig rajzik az élet, Ő pedig már elég sok hülyeségem végig nézte fotózásokon)

 Vettem egy nagy levegőt, mellyel rögtön el is meséltem az előző napi „horrorisztikus mesémet”. Nézett rám hülyén, miközben felvázoltam a storyt, láttam rajta, hogy teljes mértékben idiótának gondol szokás szerint. A végére értem.

-Na, most már érted?

Még akkor is hallgatott, amikor feltettem ezt a kérdést. Felállt, röhögő görcsöt kapott és azt mondta:

-Hát bazdmeg anyukám, nem is Te lettél volna. 🙂

Feltette, lezajlott a fotózás műszempillákkal, viszont ha nem teszi kötelezővé egy munka, akkor messziről elkerülöm a kozmetikusokat.