Kozma Klaudia igencsak szerteágazó személyiség, de ettől olyan nagyszerű. A szingli nők életét éli, képes egy tütüben végigbulizni az éjszakát, szorgosan futja a kilométereket, a cipők szerelmese, meztelenül énekel otthon, de ugyanakkor, felhőket karcoló szellemi magaslatokban tud írni az érzelmekről.
Rajongótábora egyre csak növekszik, hölgyek százai azonosulnak bejegyzéseivel. LélekTenger. Még nem vagy a rajongója? Az interjú után biztos vagyok benne, hogy az leszel.
Ő egyelőre még túlzásnak tartja, de az ismerősei szerint Klaudia nem más, mint a magyar Carrie Bradshaw. Ismerjétek meg 🙂
Honnan jött az ötlet, hogy elkezdjél blogot vezetni az élet nagy dolgairól?
Körülbelül már 5 éve írok saját blogot. Hol itt, hol ott, névvel, név nélkül, de mindegyikbe beleuntam. Úgy éreztem, nem én vagyok, nem elégít ki, ez már nem az. A LélekTenger gondolata már nagyon régóta bennem élt, de nem tudtam, hogyan is kezdjem el. Aztán jött egy nagy levegő, egy Balaton Sound utáni hétvége, pléd, Margitsziget, Somersby a laptop és én. Így született meg az első bejegyzés. Annyi ki nem mondott és fel nem dolgozott gondolat és érzés él bennünk, ennek teret kell adnunk. Azt hiszem én így adok teret.
A LélekTenger rajongótábora szépen növekedik a Facebookon, a Cafeblog oldalán pedig rendszerint címlapon van egy-egy cikked. Szerinted ez minek köszönhető?
Bevallom, nem kevés örömkönny és tágra nyílt tekintet kísérte már eddig is a blog útját. „Itt meg mi történhetett?”, tettem fel a kérdést már többször is egy-egy olvasottsági szám után. Kaptam már ismeretlenektől is leveleket és nem olyan közeli ismerősök is gratuláltak már. Hogy milyen érzés? Leírhatatlan. És ez mitől lehet? Mert mind ugyanazt érezzük, ugyanolyan életszakaszokon megyünk keresztül. Mind cseppek vagyunk ugyanabban a tengerben. És mikor elveszni készülünk, olyan jó látni és olvasni, hogy nem vagyunk egyedül. Azt hiszem, az embereknek szükségük van a pozitív szavakra és a motivációra. Én azt akarom, hogy senki ne adja fel!
Értek már negatív kritikák bejegyzés kapcsán?
A LélekTenger kapcsán még nem, vagy csak nem jutott még el hozzám 🙂 De volt már olyan blogom, ahol apró kis darabokra szedtek, hát nem túl kellemes.
Hogyan kell téged elképzelni írás közben? Esténként ülsz egy pohár finom roséval a balkonon, gyertya, csend, laptop az öledben…
Érdekes, én is így képzelnék el mást írás közben… és én mégsem. Azt hiszem, egyre kevésbé viselem jól az alkoholt, frusztrált leszek tőle vagy valami hasonlóan furcsa tudatállapotba kerülök, szóval próbálok minél kevesebbet italozni, főleg egyedül otthon, de ha jön a nyár, lehet, hogy ismét előkerülnek a rosés erkélyes esték, vagy a Somersby délutánok, hm…
Mennyi idő alatt készülnek el a bejegyzéseid? Csiribi-csiribá és érkezik az ihlet?
Bármikor jöhet napközben az ihlet, egyszer csak megszáll és püfölöm a gépet. A rövidebb Facebook posztok néhány perc eredményei, a blogra szánt bejegyzések is hipp-hopp összeállnak a fejemben.
Mi az, ami motivál az írásban? Honnan jönnek napi szinten az inspirációk, hiszen szinte minden áldott nap olvashatunk Tőled valami újdonságot?!
Soha nem értettem, miért vagyok olyan, mint egy érzelmi szivacs, ami magába szív mindent, de azt hiszem, ezt csak most kellett megértenem. Ennek most volt itt az ideje. Ha nem így éltem volna, ha nem lennék ilyen, ez a blog sem lenne. Van, hogy egy gondolattal ébredek és ahogy írni kezdek, a többi egyszerűen csak jön magától. Van, hogy napközben kerít hatalmába egy érzés, amit nem tudok magamban tartani. Lehet inspiráció egy film, egy olvasott mondat, egy kép, bármi. De a legnagyobb inspiráció az maga az élet.
Mi tart „életben” az életben?
Mindenkinek megvan az út, amin járnia kell. Én is eltévedtem már sokszor, de úgy érzem most végre megérkeztem. Már tudom, hogy mit akarok. Határozottan. Pontosan. És talán ez a tudat tart életben. Tudom, mire vagyok képes és addig nem nyugszom úgy sem, míg el nem érem mindazt, amire vágyom. Egyértelműen a Reklám/PR/Kommunikáció az én területem. Írnom kell és beszélnem, szerveznem, rendeznem, nem tudok részben gondolkodni, csak egészben. Alkotnom kell, különben úgy érzem, megfulladok. Már úton vagyok a cél felé, de még nem értem oda teljesen. Másrészről pedig, ha nem írnék és futnék, már rég egy pszichiátrián feküdnék szerintem 🙂 Az írás és a futás az élet az életben, ezekbe képes vagyok belehalni, szívvel-lélekkel. És az öcsém. Úristen, régen nem is gondoltam volna, hogy lehet egy embert ennyire szeretni, ő a legcsodálatosabb az egész világon!
Jelenleg párkapcsolatban élsz?
Ki? Én? Tartom a stabil nullát, mert én ebben jó vagyok. 😉 Szeretnék én New York-ban élni… inkább a Mindennapok Budapesten párkapcsolat nélkül.
Mint tősgyökeres szingli nő 🙂 Hogyan tudsz úgy írni a nőknek, hogy az egyedülállók táborát erősíted? Sok nő azt érezheti a blogod olvasása közben, hogy ez az, Klaudia most rávilágított a problémámra, holnaptól változtatok a hozzáállásomon bizonyos dolgokban, megvilágosodtam. Megoldásokat is igyekszel nyújtani az olvasóidnak?
Mert már éltem benne, igaz, lassan már 4 éve… Látok másokat, akik benne élnek és randiztam már mindenféle emberrel. Ugyan minden párkapcsolat más, de ugyanazokra az alap sémákra épül. Ezernyi különböző probléma van, de mégis mind ugyanazokra az okokra vezethető vissza. Én nem megoldásokat kínálok, hát honnan tudjam, hogy ki mit csináljon? És, ha tudnám, akkor sem mondanám meg. Elmondom a véleményemet, a tapasztalataimat, érzéseimet és ezzel mindenki azt kezd, amit szeretne. Én úgy gondolom, hogy először saját magunkkal kell tisztában lennünk ahhoz, hogy társként tudjunk működni egy másik ember mellett. Meg kell tanulnunk egyedül élni és lélegezni, különben csak függni fogunk a másiktól. És igen, szerintem a legtöbb párkapcsolati probléma hátterében ez a két tényező áll.
Milyen véleménnyel vagy a mai férfiakról? Van arra esély, hogy valaha is megtalálod álmaid férfiját, aki minden tekintetben megfelel Neked, aki miatt feladod a függetlenséged? A napokban írtál egy cikket arról, hogy: „A tökéletes férfi – létezik vagy hiábavaló a várakozás?” Nos? Mr. Big merre jár? 🙂
Alapvetően kedvelem a férfiak társaságát 🙂 Én őszintén hiszek benne, hogy mindenkinek van egy társa. Ha nem tudnék hinni, akkor mi értelme lenne az egésznek? Talán túl határozott elképzelésem van az ideális társról és igen, talán ez lesz a vesztem és én tényleg az a lány leszek, aki ott fog megöregedni az elvárásokból felépített idea-tornyában. Ezt soha nem is tagadtam. De felesleges látszatkapcsolatokra nincsen szükségem. Nem fogok valakit beengedni az életembe csak azért, hogy ne legyek egyedül. A magánéletemet nem tudom előre megtervezni, ha jönnie kell valakinek, az jönni is fog, csak azon kell dolgoznom, hogy ne küldjem el. Hogy az egyik ismerősömet idézzem: „Csak legyél kedves!” Hát igyekszem, ígérem… Én nagyon szívesen viszem majd neki ágyba a reggelit, pakolok el utána és mosom a koszos zokniját. Engem nem kell megvédeni, sem kiszolgálni. De helyette legyen stabil, aki ha kell, kicsit leszed onnan fentről vagy éppen felszed onnan lentről. Egy igazi érzelmi hullámvasúton ülök, bírni kell a tempót. És nevessünk, rengeteget. Fogadja el, hogy le kell futnom a heti kilométereket, nem vagyok olyan jófej ébredés után és szükségem van egyedüllétre. Én pedig elfogadom, hogy neki a barátokra és a sörre. Persze, szörnyen megható lenne kéz a kézben célba érni a félmaratonon, meg ugyanarról a könyvről áradozni és néha régi Scooter meg Hip Hop Boyz slágereket üvölteni otthon meztelenül, de túl sokat én sem kérhetek. Ellenben, ha képesek vagyunk nem csak szeretőként, hanem barátként is tekinteni egymásra, mint egy igazi szövetség, ahol azonos a cél, akkor jöhet a kis Panni Franciska és Benedek Bence. Igaz, az öcsém szerint maximum a macskáimnak adhatom majd ezeket a neveket, a nővérem pedig roppant diszkréten, de annál határozottabban jelezte támogatását, ha 5-10 év múlva az örökbefogadás mellett döntenék , a karácsonyi ünnepeket is tölthetem majd náluk. Egyelőre ezt így gondolom, aztán lehet kiderül, hogy én is csak a gyenge, érzelmileg fogyatékos, nyarvogó lányok táborát erősítem. De remélem, akkor lesz annyi esze, hogy elhagy, akkor, ott, rögtön, azonnal. Mert ez annak a jele, hogy még mindig nem vagyok képes egy kapcsolatra. Hogy Mr. Big merre jár? Hát arra én is kíváncsi lennék, de szerintem éppen sportol vagy Anyegint olvas, esetleg rólam ábrándozik.
áltoztál-e azáltal, hogy blogot írsz?
Tudod mit? Én nagyon remélem, hogy igen. Bízom benne, hogy tudatosabb lettem. Valamint teljes mértékben ráébresztett arra, hogy írnom és adnom kell. A legtöbb bejegyzés engem is önvizsgálatra késztet, ez pedig szörnyen hasznos. És azt hiszem bátrabb is lettem, hiszen minden nap lelkileg és gondolatilag is meztelenre vetkőzöm az olvasók előtt.
LélekTenger hivatalos Facebook oldala: https://www.facebook.com/lelektenger
LélekTenger a Cafeblog oldalán: https://lelektenger.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: